Blog

Tökéletesség, mint védőháló

A megfelelést, tökéletességre való törekvést megesik, hogy védekezésre használjuk. Számos oka lehet annak, hogy ha valakiben kényszeresen működik a megfelelés, hogy mindenkinek, mindenhol az általa elképzelt legtökéletesebb formáját mutatja, a legtökéletesebb választ próbálja adni. A gyökerét ennek most nem feszegetném, mert sok irányba el lehet indulni..

Viszont számomra érdekes felismerés volt, hogy ezt a fajta kényszert védelemből csináljuk. Az elme játéka: az általam tökéletesnek vélt viselkedéssel / válasszal azt igyekszem elérni, hogy a másik elfogadjon, szeressen, ne kritizáljon, ne lehessen velem gondja, elfogadjon. De ez mind csak illúzió, hiszen kizárólag az alapján igyekszem tökéletesen cselekedni, amit hiszek a másikról, hogy mit vár tőlem. Fogalmam sincs a másik oldalról valójában. Ennek különböző fokozatai lehetnek, akár lehet, hogy csak munkahelyen jellemző, vagy épp csak magánéletben, vagy akár mindenhol. Van, akivel abszolút nincs ilyen jellegű programunk, mert biztonságban érezzük magunkat. Sajnos, ha ezt az illúziót tartjuk fenn, akkor csak egy vélt világban létezünk, ahol igyekszünk megfelelni a vélt elvárásoknak, és küzdünk, harcolunk azért, hogy elfogadjanak, pedig közben meg sem mutatjuk magunkat, mert attól rettegünk, mi van, ha valakinek az nem tetszik. Es amikor ebben a nagy tökéletességre való küzdelemben kapunk egy kritikát, visszautasítást, akkor törik össze ez a kép bennünk, hogy hogyan lehetséges, mi mindent megtettünk, mindenkinek meg akartunk felelni és nem néztük magunkat és ennek ellenére nem fogadnak el, kritizálnak.

A hamis védőhálót nem érdemes építeni, merni kell magunknak lenni és olyan kapcsolódásokat létrehozni, ahol ez rezonál. Pont az a legfontosabb, hogy magunk legyünk

Egy lépést egyszerre, mindig csak a következőt!

Lehet útkeresztezôdés, lehet, nem látjuk a célt, vagy azt sem tudjuk, hogy jussunk el addig, esetleg nem érzünk már erôt magunkban a következô lépéshez. Csak késôbb lesz rálátásunk az egész képre, a sok kis apró lépés kirakóként rajzolódik majd ki elöttünk. Lehet, valaminek még nincs itt az ideje, ezt nem mindig konnyû elfogadni, de érdemes tudatosan megvizsgálni a helyzetet, van hogy meg kell engedni magunknak, hogy pihenjünk, erôt gyüjtsünk, lazítsunk a tempòn. Te tudsz rajta lazítani, elemgedni a ‘de én akarom’ részt. Van olyan helyzet, amit erôbôl már nem tudunk megoldani, hiába feszítjük, paszírozzuk, nem visz elôre. Lehetünk csalódottak, dühösek, mert nem úgy alakul, ahogy épp akkor elképzeljük. Ezt kell tanulnunk, elsajatítani, mibe fektessünk energiát, és a következô lépésre fòkuszálni és megemgedni magunknak, hogy megérkezzünk ahhoz a lépéshez, mindenki saját tempójában.

Megérteni és megértve lenni

Általában mikor bántva érezzük magunkat, akkor legtöbbször ezek az érzések törnek ránk: nem vagyok elég fontos, nem figyelnek rám, ignorálnak, ignorálják a véleményem, nem fogadnak el. Tudom, hogy még nagyon hosszú listát lehetne írni, arról, milyen érzések jönnek fel ilyenkor. Viszont ez csak egy nézőpont, a mi saját megélésünk, ami az esetek nagy részében távol áll a valóságtól, vagy csak részben van valóság alapja.

Nagyon nehéz akkor ránézni az érzésünkre, indulatunkra, mikor épp intenzíven zajlik bennünk. Amit ilyenkor kifelejtünk, hogy megállítsuk a negatív érzést és "hátrébb lépjünk párat", és ahelyett, hogy a saját érzésünket vizsgáljuk, "pörgetjük" magunkban, áthelyezkedjünk a másik ember oldalára és megpróbáljuk megérteni azt, hogy ő milyen állapotban volt, mikor a számomra bántó cselekedet, mondat, szituáció létrejött. Ehhez nagyon objektívnak kell lennem és teljesen kizárni a saját érzéseimet. Ezzel engedem meg magamnak, hogy eljussak addig a pontig, hogy a másik ember valószínűleg a saját érzései, fizikai állapota, stb. hatására nem is realizálta az adott helyzetben, hogy mi történik, pl. iszonyatosan fáradt volt és nem is észlelte, hogy figyelmetlen volt, megbántott.

Próbáljunk mindig reális tényekkel nyugtatni magunkat, pl. mindig számíthattam eddig rá, hányszor segített, tudom, hogy szeret, stb.

Ha eljutok eddig a pontig, akkor már sokkal kisebb az a negatív érzés, hisz megértem, hogy nincs arról szó, amit okozott bennem, csupán valami oknál fogva nem tudott úgy reagálni, ahogy azt szerettem volna.

És itt van arra lehetőség, hogy kifejezzem, hogy ez nekem ezt jelentette és rosszul esett, amivel esélyt adok neki is, hogy megértse, nekem mit jelentett. És igen, sokszor nehéz elmondani, mi bánt, mikor az a vélt megélésem, hogy nem voltam fontos.

Az lenne az ideális, ha előbb megértenénk és utána várnánk, hogy megértsenek minket, de az is szuper, ha törekszünk rá

Érdekes nézőpont, van ez a nézőpontom

Mi lenne, ha az életedben felbukkanó szituációk, gondolatok, stb. megítélése/címkézése helyett csupán annyit mondanál magadnak: Ez egy érdekes nézőpont, van ez a nézőpontom.

Próbáld ki pár napig, hogy ha bármyilen élethelyzet, érzés, ítélet merül fel benned a nap során, ami zavar vagy szomorúvá tesz, háromszor ismételd meg ezt a mondatot: Ez egy érdekes nézőpont, van ez a nézőpontom.

Vizsgálgasd, hogy mi történik benned a mondatok hatására. Az esetek nagy részében a harmadik ismétlésnél az eredeti nézőpont és a hozzá kapcsolódó érzések, gondolatok elkezdenek oldódni, átalakulni és megszűnni.

Azt gondoljuk, hogy kell legyen nézőpontunk a dolgokról, fel kell cimkéznünk mindent, hogy jó vagy rossz… A legtöbb dolog az életben csak egy érdekes nézőpont. Ez hatalmas szabadságot ad.

Minél többet alkalmazod, annál könnyedebben tudod megtapasztalni az életed.

Kimondani azt, amire igazán vágyunk

Kimondani azt, amire igazán vágyunk, ahhoz kell igazán bátornak lenni.

Sokszor ki sem mondjuk, mert azt gondoljuk, hogy nem is annyira fontos, eltemetjük magunkban.Miért gondoljuk azt, hogy szégyen elmondani, ha valamiről más véleményünk van? Miért nem merjük kimondani, hogy valójában mit szeretnénk? Félünk a reakciótól? Vagy esetleg mi magunk sem tudjuk, mire vágyunk igazán? Azt gondoljuk, hogy a másik jobban fog szeretni, ha azt a választ adjuk, amit szerintünk szeretne hallani? És mindeközben belül sóvárgunk azért, hogy a válaszunk ellenére úgy cselekedjen a másik, ahogy legbelül arra vágyunk. És elindul egy kommunikációs káosz, ahol tüskék keletkezhetnek abból, hogy a másik nem találja ki a belső vágyam, gondolataimat.

Félelmetesnek tűnik, mikor azt mondják, merd vállalni önmagad, legyél az, aki valójában vagy, mert aki szeret, annak fog szeretni, aki vagy. Aki pedig egy felépített képet szeret, az sosem Téged szeretett.

Félünk attól, hogy elvesztünk valakit az életünkből, aztán, ha átgondoljuk, rájövünk, hogy ha ez így van, akkor lehet, nem is szolgál már minket az a kapcsolat. És akkor jön a gondolat, hogy mennyi ideig érdemes nem a valós képet mutatni? Mit érünk el vele? Mennyi ideig tudunk másnak látszani?

Amikor teljes valónkat adjuk a másiknak, és kimondjuk a vágyainkat, nem próbálunk megfelelni egy általunk felépített képnek, hogy azt a másik biztosan szereti majd, nah akkor van lehetőségünk az igazi kapcsolódásra, mert akkor olyan ember fogja majd a kezed, aki pont azt a lényt szereti, aki vagy!

Ehhez szükséges a belső bizonyosság, hogy érdemesek vagyunk arra, amire vágyunk.

Kitalált szükségletek

Szükségem van…

Felruházzuk magunkat kitalált szükségletekkel, ami elvárásként rögzül bennünk.

Saját magunknak kitalálunk különböző szükségleteket, pl. hogy szükségem van a páromra, vagy arra, hogy kapcsolatban legyek és ne egyedül, stb. A szükségletekkel az a gond, hogy ha nem az elvárásunknak megfelelően történnek a dolgok, akkor még több negatív érzés keletkezik bennünk (spirál), gerjesztődik az az érzés, hogy de nekünk arra szükségünk van és nem kaptuk meg.. Pedig, ha elengedjük azt a bizonyos szükségletet, máris szabadon tudjuk megtapasztalni a történéseket. Sokkal szabadabb érzés!

Miért ne lehetne könnyebb? Mi más lehetséges még?

Elköteleződés az életünkhöz

Kaptátok már magatokat azon, hogy soroltok mindenféle feltételt, hogy minek kell megtörténnie ahhoz, hogy elköteleződjetek a saját életetek mellett? Pl. elköltözöm, majd ha.., munkát váltok, majd ha…, beiratkozok egy tanfolyamra, majd ha.., lecserélem a ruhatáram, majd ha…, megengedem magamnak, majd ha… elmegyek rendszeresen edzeni, majd ha.. Nagyon ügyesen, előfeltételként állíthatjuk be saját magunk számára azokat a kifogásokat, amiket arra használunk, hogy valamilyen változást ne tegyünk meg és toljuk magunk előtt. Nézzük meg, hogy a következő mondatok mit hoznak fel: Hány dologról gondolod azt, hogy meg kell változnia, mielőtt elköteleződnél az életedhez? És mit tettél szükségszerűvé abban, hogy soha ne köteleződj el az életedhez, ami nyitva tart egy hátsó ajtót, hogy mindig ki tudj menekülni a saját életedből? (Dr. Dain Heer)

Mi kellene ahhoz, hogy minden nap 1%-al jobban elköteleződj a életedhez?

Sokszor azt várjuk, hogy azok a bizonyos feltételek teljesüljenek és majd akkor megteszünk egy lépést, akkor majd beleállunk az életünkbe, vagy ha már biztosra tudjuk, minden rendben lesz.
Alapvetően úgy kellene működnie ennek, hogy tisztázzuk magunkban a vágyat, és teszünk érte, meglépjük, kinyilatkoztatjuk, választjuk azt. Erre valamilyen válasz érkezni fog az életünkbe, ne korlátozzuk, hogy milyen formában szeretnénk azt, természetesen néha ez nagyon gyors válasz, de néha időbe telik. Élj kérdésben, hogy mi kell ahhoz, hogy…, mi más is lehetséges abban a helyzetben, amit még nem vettél észre vagy álmodni sem mersz róla, hogy oldaná meg magát az a helyzet…

Kidobálni minden súlyt, ami visszahúz

Biztos vagyok benne, hogy többen érzitek, hogy egy nagyon furcsa váltásban vagyunk. Az elmúlt hónapok (tágabban nézve, az elmúlt évek is) sokszor csavartak minket minden irányból, többször eljuthattunk arra a pontra, hogy már nem megy tovább, elfáradtunk. Felmerülhetett a kérdés, hogy minek csináljam még, hova fejlődjek még, hisz nem látom fizikai síkon, hogy lenne eredménye. Dacolhatunk, hogy akkor most nekem ennyi elég volt, nem csinálok semmit, hisz akkor is ugyanaz a helyzet.

Aztán az események hatására rájövünk, hogy akár mennyire is nehéz, küzdelmes is legyen egy szakasz, ez mind lehetőség arra, hogy lemenjünk a legbelsőbb részünkig és megvizsgáljuk, mi található ott. Ez az időszak tökéletes arra, hogy azok az elakadt energiák felszínre jöjjenek és megmutassák magukat. És itt kell a bátorság és kitartás, hogy merjünk szembenézni azzal, amit találunk. Azért vagyunk itt, hogy ezt mind szépen kidolgozzuk magunkból. Mindenki más-más hátizsákkal ugrott bele ebbe az életbe és minél inkább dobáljuk ki a zsákban lévő nehezékeket, annál könnyebben tudunk majd sétálni vele. Mindig lesznek tesztek, bizonyos helyzetekre felbukkanó tudatalatti elakadt energiák (természetesen, ha valaki eléri a megvilágosodást, akkor az más 🙂 ), és minél többet dolgozunk magunkon, tisztítjuk ezeket, annál magasabb tudatossági szintről fogjuk tudni azokat tapasztalni. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek nehéz időszakok, hanem azt, hogy kevesebb érzelmi töltet lesz az adott területen és lecsökken a feldolgozási idő is ahhoz képest, mint amilyen előtte volt. Illetve minél inkább tisztítjuk ezeket az elakadásokat, annál inkább tudjuk beengedni a bőséget az életünkbe minden területen. Annyi hit, hiedelem, hitrendszer van bennünk, akár életek óta, vagy gyerekkorunkból hozzott, szüleinktől, vagy éppen nem is a miénk, hanem átvettük mástól, stb.

Szóval bármely életterületen is szeretnél változtatni, érdemes megnézni, hogy mi az elakadás gyökere és onnan elkezdeni tisztítani azt. Amint változik bent, úgy az kívül is megmutatkozik!

Mi kellene ahhoz, hogy elengedj mindent, ami nem engedi, hogy könnyedséggel tapasztald az életedben felbukkanó helyzeteket?


Mi kellene ahhoz, hogy éber legyél a bennük rejlő lehetőségekre?
Hajlandó lennél mindent elengedni, ami ebben akadályoz? Kidobálni minden súlyt, ami visszahúz? Csak választanod kell

Változás Választás

Minden változáshoz többlet energiára és időre van szükség, ezért érdemes listába szednünk, hogy honnan szerezzük be azt az időt és energiát a megvalósításhoz. Természetesen ehhez az elköteleződési faktorra is szükségünk lesz.

Választod?

A szavak manipulálhatósága. Valódi tartalom a szavak mögött

A szavak manipulálhatósága és a kommunikációs általánosítások, torzítások, törlések témakörében merültünk ma el, és a mindennapi élethelyzetek vizsgálatában ezeknek a szemszögéből.

Fantasztikus már csak szemlélni is magunkat, hogyan kommunikálunk, és hogy mi is jön a felszínre az igazi vágy helyett, amit néha mi sem tudunk igazán, pedig ott van a mélyben… és mondjuk lesz belőle feltételezés, módosítás, általánosítás, esetleg bizonyos részek törlése…. és ha nagyító alá vesszük, akkor kiderül, hogy ott van a mélyben egy teljesen más valami, ami mozgatja az egészet, de sokszor ki sem derül, mert a tudatalattinkban van, hitrendszerünk, környezetünk is befolyásolja.

 Izgalmas vizsgálódni, megérteni első sorban magunkat, hogy tisztábban és érthetően tudjuk kommunikálni, mire is vágyunk igazán adott helyzetben. És ezáltal a másikat is sokkal könnyebb lesz megérteni, illetve az esetleges különbözőségeket…

Kérj, és engedd meg az Univerzumnak, hogy bármilyen formában meglepjen vele :)

Mi lenne,ha követve az energiát egyszerűen azt választanád, hogy nem tudod, hogy fog kinézni és hogyan bukkan majd fel az életedben az, amit kérsz az Univerzumtól?
Persze az elménk meg akarja határozni, pontosan hogy teljesüljön, és ezáltal egyből korlátozva a lehetőségeket a beteljesülésre. Nem tudom mit figyeltetek meg ennek kapcsán, én azt tapasztaltam, hogy az esetek nagy részében számomra addig fel sem merülő opciók útján valósultak meg a vágyaim.

Megengedem az Univerzumnak, hogy bármivel, bárhonnan meglepjen!

Mi más lehetséges?